Napközi otthonos óvoda

Óvodavezető:Nagy Zoltánné
Helyettes: Szabó Zsuzsanna
Cím: 4286 Bagamér, Nagybercsényi u. 2.
Telephely: 4286 Bagamér, Kossuth u. 9.
Tel.: 06-52-587-407
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás: 7:00-17:00

 





 
 
"Semmi sem lehet annál izgalmasabb az életben, mint ha gyermeked van, tiéd és mégis rejtelmes idegen. Te vagy a kapu, melyen át a világra született, neked adatik meg, hogy néhány évig a gondját viseldm aztán elhagy, s te csak figyeled, hogyan bontja ki a saját szabad életét. mint egy különleges virág, melyet idegenből hoztál, elültetted, s alig győzöd kivárni, mivé bontakozik..."
(Agatha Christie)

 
Községünk agrárjellegű vidék, melynek centrumában helyezkedik el óvodánk többszörösen átalakított, részlegesen felújított 130 éves épülete. Intézményünk alapkövét 1896. július 22-én tették le elődeink “azon célból, hogy a népnevelés eme templomának századok múltán bekövezhető lerombolása alkalmával is bizonyságot tegyen, s egyszersmind a késő utókornak buzdításul szolgáljon, ezen község jelenkorbeli lakosainak, a népnevelés ügye iránt hozott áldozatkészsége, s ügybuzgó szeretete felől.”
 
Kötelességünk továbbvinni ezt az elvet! Nevelőtestületünk ennek szellemében kíván dolgozni.
Kellő elszántsággal, kötelességtudattal, szakmailag nyitottak kívánunk maradni a kultúra átadására, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekek identitás tudatának erősítésére, megőrzésére, a hagyományok ápolására.
Programunkat a Tevékenységközpontú Pedagógiai program mintájára készítettük el.
Az óvodai fejlesztő program (IPR) elemeinek beépítése és az Országos Alapprogram módosítása miatt került sor a pedagógiai program módosítására.

Óvodánkban a HHH gyerekek létszáma 70-80% körül mozog minden évben. Ez nehezíti óvodapedagógusaink munkáját, hisz ezekkel a gyerekekkel sokkal többet kell foglalkozni, az egyéni bánásmódot még fokozottabban kell alkalmazni.

2007-ben készítettük el az integrációs programunkat, és ennek ajánlásával módosítottuk a nevelési programunkat.
Óvodapedagógusaink ennek megfelelően fokozatosan továbbképzéseken vesznek részt. Az egész alkalmazotti körnek pedig az integrációval kapcsolatban belső továbbképzést szervezünk.

Az óvoda nevelési alapelvei:
  1. A gyermeki jogok  és érdekek mindenek felett állnak.
  2. A gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása, a hátrányos megkülönböztetés kizárásával.
  3. A gyermek elsődleges tevékenysége, legelemibb pszichikus szükséglete a: JÁTÉK.  
  4. Nevelőmunkánk az egészséges életmód biztosításával, az érzelmi nevelés, a szocializáció és az értelmi fejlesztés harmóniáját alapozza meg.

Óvodakép:

Óvodánk és óvodánk óvodapedagógusainak hitvallása:
- a gyermeki személyiség elfogadása, tisztelete, szeretete, megbecsülése és bizalom
- segítjük a gyermeki személyiség fejlődését, a gyermek egyéni készségeinek és
  képességeinek kibontakoztatását,
- pedagógiai intézkedéseinkkel a gyermek személyiségéhez igazodunk,
- a gyermekek fejlesztését, a differenciált fejlődés elősegítését, a tehetség fejlesztését valósítjuk meg,
- hátrányok csökkentése
- emberi értékek közvetítése
- gyermek elsődleges nevelésének színtere a család
- gyermekközpontú, befogadó hozzáállással biztosítjuk minden óvodás gyermek számára az egyenlő hozzáférést, - nemtől függetlenül.
Az óvoda pedagógiai tevékenységrendszere és tárgyi környezete biztosítja az óvodáskorú gyermek fejlődésének és nevelésének legmegfelelőbb feltételeit. Az óvodában, miközben az teljesíti a funkcióit (óvó-védő, szociális, nevelő-személyiségfejlesztő), a gyermekekben megteremtődnek a következő életszakaszba (a kisiskolás korba) való átlépés belső pszichikus feltételei

Továbbá:
A nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése.
Ezen belül:
            - az egészséges életmód alakítása
            - az érzelmi, az erkölcsi és a közösségi nevelés
            - az anyanyelvi-, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása
Teljes homogén és vegyes csoportokat szervezünk.

Óvodapedagógusok száma: 10 fő

Berki Lászlóné - munkaközösség vezető
Kovács Árpádné - IPR szakmai vezető
Madainé Csicsák Katalin
Nemesné Ágoston Annamária
Nagy Zoltánné - intézményvezető
Szabó Zsuzsanna - intézményvezető helyettes
Szakács Sándorné
Szilágyiné Varga Ibolya
Törzsökné Gajdos Erika - Közalkalmazotti Tanács elnöke
Vida Imréné

Nevelőmunkát segítők: 7 fő

Daxner Józsefné - dajka
Frankóné Simon Katalin - pedagógiai asszisztens
Holecskó Lászlóné - óvodatitkár
Lengyel Imréné - dajka
Oláh Jánosné - dajka
Oláh Józsefné - dajka
Horváth Sándorné - dajka

Óvodánkban 5 csoport működik.

Csoportok neve: Gyermekek létszáma
Székhelyen  
1. Ficánka csoport 21 fő
2. Eperke csoport 27 fő
3. Szivárvány csoport 24 fő
4. Huncutka csoport 24 fő
 Telephelyen  
5. Delfin csoport 18 fő


 

Óvodánk eseményei tavasszal

 
Anyák napja
 
Kevés olyan szívmelengető ünnep van, mint az anyák napja. Ekkor köszöntjük édesanyánkat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást, amellyel születésünk óta elhalmoznak bennünket. Óvodánkban is hagyomány, hogy minden évben a csoportokban sok szép verssel, dallal köszöntik a gyerekek az édesanyjukat. Ez idén sem történt ez másként, a május első hete az édesanyákról szólt, akik meghatódva nézték végig a kis műsorokat mellyel minden csoport az Anyák tiszteletére adott elő.
 
Ballagás az óvodánkban
 
Az elballagó gyermekek mérföldkőhöz érkeztek, hiszen szeptembertől már az iskola padjait koptatják. Hatalmas változás megy bennük végbe, véget és a kisgyerekkor, és nagy a változás az őket eddig körülvevő kis világban is. Nagyon várták az utolsó kirándulásaik napját, melyen minden gyermek nagyon jól érezte magát és sok új élményt tett a tarisznyájába. Nagy izgalommal készültek a nagyok a búcsúra és a kisebbek is a búcsúztatásra, hiszen ezen a héten és a búcsú napján minden róluk szólt. A. Művelődési Ház színpadán volt az óvodások ballagási ünnepsége, ahol a Delfin csoport és a Huncutka csoport gyermekei műsorát követően került a ballagó gyerekek búcsúztatására. Szép verseket, dalokat adtak elő ő maguk is szüleik, családjaik örömére. A virágkapun való átbújással, jelképesen el is köszönnek társaiktól és az óvodától.
Ballagó gyerekek névsora:

Delfin csoport:
  1. Balogh Ádám László
  2. Balogh Gusztáv
  3. Balogh Ketrin
  4. Bodogán Dorina
  5. Horváth Ádám László
  6. Horváth Ödön
  7. Incze Péter
  8. Kállai Szilveszter
  9. Kiss László
  10. Kun Csenge
  11. Lakatos Máté
  12. Rafael Andrea
  13. Rostás Angéla
  14. Sebők Krisztina
  15. Szabó Eszter
  16. Veres Vivien
  17. Vinte Anita
  18. Vitonescu Ilona
  19. Szendi Zoltán
 
Huncutka csoport:
  1. Bodogán Dániel
  2. Czakó Tamás
  3. Csontos Csenge
  4. Csorba József
  5. Drigány Balázs
  6. Drigány Vivien
  7. Horváth Réka
  8. Ignáth János
  9. Kanalas Ádám
  10. Kardos Dzsenifer
  11. Milák Mirjam
  12. Rézműves Zsaklin
  13. Szabó Máté
  14. Tóth Levente
  15. Vecsei Bence
  16. Viktor Emma
  17. Zakor Zsófia
Farsang óvodánkban

„Szita, szita, péntek,
vége van a télnek,
kikeletet köszönteni
jönnek a népek.”


 
Új hagyomány teremtése volt célunk az idei farsang megszervezésével. A farsang hetében minden nap más-más tevékenységet szerveztünk az óvoda minden csoportjában a gyerekek képességeihez igazítva a tevékenységeket. A vidám dalok, versek tanulása mellett készítettünk érdekes, szebbnél szebb álarcokat, farsangi kalapokat, szemüveget. Végül a projekthét zárónapján sor került a várva várt farsangi mulatságra, melyet már nagy izgalommal vártak a gyerekek.
Már reggel mindannyian jelmezt öltöttek a gyerekek és óvodapedagógusok, és kezdődött a móka, tánc, mely után a különböző versenyjátékokat játszva mérhették össze ügyességüket a gyerekek. Ezután következett a szomszédolás: a többi csoportba tett látogatás során mindenki jelmezét megcsodálhattuk és közös tánccal, énekléssel mulatoztunk. A napot most is a Szülőkkel együtt zártuk, közösen az óvoda udvarán összegyűlve égettük el a Kisze-Bábot verselve, zajongva űztük el a telet ezután már a kikeletet várva… 

Képgaléria hamarosan megtekinthető.

 
2014 téli események óvodánkban

Mikulás
 
Az ünnepek, hagyományok az összetartozás érzését erősítik, a közösséget éltetik. Nálunk a Bagaméri Napközi Otthonos Óvodában nagy öröm a Mikulás várása, az ezzel járó készülődés. A gyerekek nagy izgalommal várták ezt a napot, hogy eljöjjön a jóságos „Mikulás bácsi.”
A hosszú előkészület a délelőttöt vagy akár az egész napot átszövi. Napokkal előtte megteremtjük a hangulatot, szorgalmasan színezik, festik a Mikulás csizmáját, mikulást hajtogatunk, ragasztunk, aranydiót készítünk, almát, mandarint pucolunk, illatával „becsalogatjuk a Mikulást a szívünkbe".
A faliújság, folyosó, csoportszoba díszítésével is megteremtjük az ünnepi hangulatot a gyerekek rajzaival, alkotásaival, égőkkel, mikulás díszekkel. A kollégák együttes segítő és önzetlen munkája segíti az ünnep hangulatának gazdagabbá tételét, Tom Peti téli dalokkal tarkított műsora hangulatilag is felkészíti a gyerekeket az ünnepi hangulat átélésére.
 
Mikor megérkezett a Mikulás, minden csoport énekekkel, versekkel és rajzokkal készült a Mikulás köszöntésére. Az örömmel tanult dalaikat, mondókáikat közösen mondták el, de voltak bátrabb gyerekek, akik önállóan is énekeltek. Hetekkel előtte készültünk, hogy örömet szerezhessünk a Mikulásnak. Kedvességből rajzoltak a Mikulásnak, és amikor megérkezett, székre ültettük, hisz hosszú utat tett meg hozzánk majd átadták a gyerekek a neki készült meglepetés rajzokat. A Mikulás minden gyermeket megajándékozott, puttonyából előkerültek a csomagok. A csillogó szempárokból ítélve nagy élményben volt részük a gyerekeknek. Örömmel vitték haza a csomagokat.

Advent és a Családi Karácsony óvodánkban.

Advent, a karácsony előtti négy hét, a várakozás a készülődés időszaka. Az adventi koszorú négy gyertyája is ezt jelképezi. A négy gyertya a HIT, a REMÉNY a SZERETET és az ÖRÖM jelképe, amelyeknek vasárnaponkénti meggyújtása a növekvő fényt, az ünnep közeledtét jelzik.

Az óvodában mi is közösen kezdtük el a készülődést. Az ősszel gyűjtött kincsek, termések közül válogatva feldíszítettük az adventi koszorút, s a kész koszorút körbeülve meggyújtottuk az első gyertyát, s a táncoló gyertyalángnál felidéztük a már tanult énekeket, verseket. Az elkövetkező hetekben egyre több gyertyaláng égett, s mi is újabb és újabb dalokat, verseket mondogattunk. Beszélgettünk róla, ki miért várja az ünnepet, s mivel szeretne örömöt szerezni szüleinek. Több csoportban mézeskalácsot sütöttek, a sülő mézeskalácsok fahéjillata lengte be az óvodát.
 
A következő héten elsétáltunk a Református templomba, s megcsodáltuk az ott lévő betlehemet.
Az ünnep előtti napokban már sok teendő várt ránk, rendet tettünk a polcokon, kitakarítottuk a babakonyhát, igazi sürgés-forgás volt, mint az otthoni nagytakarításnál. Mikor végeztünk, feldíszítettük a termet, folyosót, fenyőágakat tettünk vázákba, s azokat is feldíszítettük a hetek során elkészült karácsonyi díszekkel, fenyőillatú karácsonyi hangulatot teremtve óvodánkban Az Óvodai közös Karácsonyi Ünnepünkön a gyerekek örömmel és érdeklődve nézték meg a többi csoport műsorát, majd visongva bontották a fa alatt talált ajándékokat. Az Adventi Ünnepkört minden csoportban a”Családi Karácsony”-i műsor zárta le, ahol együtt ünnepeltünk a szülőkkel, családtagokkal.
Jó volt látni a pirosló gyermekarcokat és örömtől és büszkeségtől ragyogó arcú szülőket.

Karácsony az idősekkel
 
„Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét- tán ezredszer-,
hogy szépen élni túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen…”

Ezt a lélekmelengető hangulatot igyekeztünk megteremteni a idősek otthona lakói számára a Delfin csoport Karácsonyi műsorával, mellyel örömmel tettünk eleget a Szeretet Otthon felkérésének, hogy egy kis műsorral kedveskedjünk az otthon lakóinak ,ezzel is emelve az ünnepi hangulatot.  A lakók nagy élvezettel követték a műsort. Együtt énekeltek, tapsoltak a gyerekekkel. A műsor után az otthon lakói kis vendégséggel kedveskedtek a gyerekeknek.
A Huncutka csoport a Betlehemes műsorával kedveskedett a Református Templom látogatói számára egy alkalommal, majd az településünkön hagyományosan  megrendezésre kerülő „Öregek Karácsonyának” ünnepi hangulatát emelték  a Kis Jézus történetével.
Képgaléria az eseményről ITT tekinthető meg.
 
Téli örömök Projektnap - 2015.01.09.
„Nagy a hó igazán, Fut a sí meg a szán”
 
A januári időjárás lehetővé tette azon ötletünket, hogy a szülőkkel együtt valósítsuk meg a gyermekek örömére a közös szánkózást. Mivel óvodánk udvara és a környékünk sík vidéken terül el, és nincs lehetőségünk szánkódomb építésére így közösség kovácsoló eseménynek szánva valósítottuk meg projektnapunkat.

Alapötlet: Közös szánkózás a szülőkkel.

Projekt helyszíne: Bagaméri Napközi Otthonos Óvoda udvara.

Résztvevők: Gyerekek, szülők, óvodapedagógusok, meghívott vendégek a CKÖ tagjai.

Célunk, feladatunk volt:
 - A szülők szemléletének formálása, a közös nevelés erősítése, a szülők hatékony bevonása a közös tevékenységbe. A szülőkkel való együttműködés kialakítása, folyamatos kapcsolattartás.
- Úgy gondoltuk, hogy a közös játék közelebb hozza a szülőket egymáshoz.
- A projekt célja, hogy mélyüljön a szülők, gyerekek, pedagógusok együttműködése, mivel  fontos számunkra a - közösségi kapcsolatok ápolása, megerősítése.
- A téli időjárás lehetőségeinek kihasználása, a téli örömökben való közös jó hangulatú délelőtt eltöltése, mely a mind a gyermekeket, mind a felnőtteket pozitív élményekkel gazdagítja.

A téli levegőzés egyik legkellemesebb módja a szánkózás! A gyerekek a tevékenység folyamán sok ismeretet szereztek a téli időjárás jellemzőiről, a hó tulajdonságait megtapasztalták, fejlődtek szociális képességeik: empátiás készségük, önbizalmuk erősödött. az önértékelési képességüket fejlődött.

A közös játék, tapasztalatszerzés során társas kapcsolatuk mélyült, lehetőség nyílt az együttműködési képesség, az egymásra figyelés képességének gyakorlására is. Fejlődött az akarati tulajdonságuk –a figyelem és a türelem. Közben lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésekre és a kollégák gondoskodtak a forró teáról, hogy egy kicsit mindenki átmelegedhessen. A délelőtt jó hangulatban telt el. A szülők is új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza.

 
2014 őszi események óvodánkban

Óvodapedagógusként lehetőségünk van arra, hogy a gyerekek számára naponta biztosítsuk a világra való rácsodálkozás, felfedezés lehetőségeit. A környezet megismerésére nevelés óvodánk egész napi életébe illeszkedik, és komplexen kapcsolódik más tevékenységformákhoz. Változatos tevékenységeket kínálunk, amelynek során a gyerekek sokrétű tapasztalatokat szerezhetnek, átélhetik a felfedezés örömét. Az óvodai tapasztalatszerzések módszerei: alkalmi és folyamatos megfigyelések, összehasonlítások, vizsgálódások-kísérletek, szenzitív játékok, becslések-mérések.

Olyan szokások, készségek, képességek kialakítására törekszünk, amelyek segítik a gyerekek környezettudatos magatartásának, környezeti kultúrájának kialakítását.
 
Óvodánkban a környezetvédelem Jeles napjainak megünneplése már hagyománnyá vált, hiszen hosszú évek óta megszervezzük az ünnepek programjait. A jeles napokra hetekkel előtte kezdünk készülődni, a szülőkkel együtt gyűjtőmunkát végzünk, és minden csoportban, a természetsarkokban helyezzük el az összegyűjtött anyagot. Az ünnephez kapcsolódóan feldíszítjük a csoportszobákat és a folyosót, az elkészült alkotásokból kiállítást rendezünk az „Ovi-galériánkban”.

 
Barátaim az állatok (Állatok Világnapja projekt)
 
Október 4. az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe. Ekkor emlékezhetünk meg az óvodában az Állatok Világnapjáról. Az állatvédők ez alkalomból felhívják az emberek figyelmét a házi- és a vadon élő állatok helyzetére. Az állatok szeretetét nem lehet könyvekből megtanulni, tanítani. Az élménynyújtás, tapasztalatszerzés, tevékenykedés a legjobb módszer arra, hogy az óvodás gyermekek az állatokkal közeli kapcsolatba kerüljenek, ezáltal kialakuljon bennük a szeretet, gondoskodás, védelem érzése. Környezetünk megismerése kiemelt feladata az óvodának, ezért az ünnepi program célja az volt, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára és szabályaira. Az Állatok Világnapján, október 4-én, játékos formában gazdagítottuk ismereteiket az állatok életéről, védelméről. A csoport faliújságján képekben, felhívásban tájékoztattuk a szülőket a nap fontosságáról, így valósult meg az együttnevelés, illetve ugyancsak a szülők segítségét kérve erre a napra a gyerekek erdei állatokról szóló, illusztrációkat, rajzokat, képeskönyveket hoztak, amit mindenki megnézegethetett. Ezen a napon a csoport szobában és az udvaron is az állatvédelemről szóltak a tevékenységek.  Először állatok képeit kereshették az udvaron a gyerekek ügyességüket összemérhették a többi csoporttal majd megtekintettük a Szivárvány csoport előadásában A három kismalac c. bábelőadást. Ezután pedig állatokhoz kötődő ügyességi és sport versenyeken vehették részt a gyerekek.

Az eseményről készült fotókat IDE kattintva megtekintheti. 

Idősek világnapjának megünneplése

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét Az idősek világnapjává. Felkérést kaptunk az Idősek Otthonából, hogy műsorunkkal színesítsük az otthon lakóinak életét. A gyerekekkel, örömmel fogadtuk el a meghívást és elkezdődött a lázas készülődés a Delfin csoportban.

Olyan verses, dalos és táncos blokkal készültünk, melyek alkalmasak voltak, hogy a kicsi helyen előadjuk. Ajándékba vittünk a gyerekek által készített rajzokat. Műsorunk után a gyerekeket üdítővel és süteménnyel vendégelték meg a dolgozók. Ezen látogatás alkalmával tapasztalhatták a gyerekek, hogyan szereznek örömöt az itt dolgozók az időseknek ezzel a szép műsorral. Nekünk pedig ez a fellépés adott jó alkalmat az óvodában, hogy beszélgessünk az idősek tiszteletéről, megbecsüléséről. A gyerekek pedig mesélhettek a dédik és nagyszülők helyzetéről saját családjukban.

„Nagyon szépen kérlek titeket, 
Szeressétek az öregeket. 
A reszkető kezű ősz apákat, 
A hajlott hátú jó anyákat, 
A ráncos és eres kezeket, 
Az elszürkült, sápadt szemeket. 
Én nagyon kérlek titeket, 
Szeressétek az öregeket."

(Óbecsei István)



Tök Jó Nap

Harmadszorra rendeztük meg most már hagyományszerűen a „Tök Jó Napot” 2014 .október 17.-én melyben minden az őszi termésekről és a tökről, a tök fajtáiról szólt.

A projekt folyamán sok segítséget kaptunk a szülőktől, a tanulási folyamat megkönnyítése érdekében a tökfélék számos fajtáját hozták el megmunkálásra, megismerésre, még cserépből készült töklámpást is hoztak a csoportba, amit a gyerekek maguk festhettek meg, ami óvodánk egyik díszévé válhatott és a „TÖKFILKÓ” nevet kapta. A szülők bevonása a gyűjtőmunkába a nevelési határok erősödését eredményezték.

 

E nap eseményei folyamán sokat fejlődtek a gyerekek, hiszen a cselekvésekben, élettevékenységekben minden téren gazdagodtak.
Teret adott a váratlan változásoknak, kihasználva a motivációs állapotokat.
A gyerekek örömmel, jókedvvel dolgoztak, az együttműködés hatásos volt, a közösségi szellem pozitív irányba fejlődött
A szülők részéről csak pozitív visszajelzést kaptunk, elégedettek voltak, szívesen segítettek, folyamatosan figyelemmel kísérték a tevékenységet és értékelték gyerekeik munkáit, elégedetten távoztak. Megígérték, hogy mindig segítenek.
A csoportokban zajló eseményeket egy közös nap zárta le ahol a Ficánka csoport óvodapedagógusainak előadásában megnézhették a gyerekek az Iciri-Piciri című mese bábfeldolgozását.
A mesét követően pedig az udvaron közös sport és ügyességi versenyeken vehettek részt.

 

A közös tevékenységek során erősödött a gyermekek és a felnőttek együttműködő képessége, természetes módon segítették egymást pl.: tanácsok a megfelelő tökfigura elkészítésében; mese eljátszása. Gazdagodott szókincsük, rajzolás, festés, barkácsolás közben felszínre kerültek azok a kifejezések, fogalmak, amelyet az elmúlt napokban ismerhettek meg. Lényeges eredmény az erkölcsi, érzelmi viszony, a már bevált pozitív hozzáállás a közös tevékenységekben. Értelmi képességeik is fejlődtek a megfigyelések, összehasonlítások, azonosítások révén.

Képek ITT megtekinthetők.

„Múltunk Játékai” - Játék kiállítás a Művelődési Házban (2014.november 17-20.)

Nagy Zoltánné Intézményvezető Sütő András szavaival nyitotta meg a Játékkiállítást:
„Ha csak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.”

A Játékkiállítást azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy községünk gyermekei is megismerhessék azokat a játékokat melyekkel szüleik és nagyszüleik játszottak, ezért a múltidézés jegyében gyűjtöttünk össze néhány tárgyat, melyek láttán biztosan összeszorult a torkunk, vagy éppen mosolyra fakadtunk, és olyan gyermekkori emlékek elevenedtek fel, melyet régóta őrzünk. Eszünkbe jutott a kedvenc macink, a járós babánk, vagy éppen még régebbről a csutkagórénk. Múltbéli időutazáson vehettünk részt azon a napon. Míg az idősebb generációk számára a nosztalgiázásra, addig a fiatalok számára a játék örömének megtapasztalására is lehetőséget nyújtott a kiállítás. Játékelmélet problémája csak a 20. században jelent meg, felmerült a kérdés, hogy mi a játék?! Legfontosabb célja a boldoggá tétel. Jean Piaget is rámutatott: a legöncélúbb, legcéltalanabb gyermekjátéknak is van haszna. Valami újat akartunk hozni a gyermekeknek, hogy egy kicsit nosztalgiázzanak,
visszakerüljenek szüleik, nagyszüleik gyermekkorába. Az óvoda fontosnak tartja a múlt megbecsülését, a hagyományok ápolását és az értékek megőrzését. A kislányokat vélhetően nem hagyta hidegen a porcelánbaba sem. Népviseletesek, meseszereplők, híres emberek korhű ruháit viselő babát. A babák mosolyogni is megtanítanak bennünket. Szűkebb és tágabb környezetünk összefogását jelenti, hogy ennyi játékot, használati tárgyat gyűjthettünk össze. Különösen jelentős, hisz a jövőbe siető, a modern korban élő emberek, egy percre visszatekinthetnek, és megállhatnak a múltunk játékai felett. Ez a kiállítás nem jött volna létre önzetlen emberek segítsége nélkül. Hálás köszönet Holecskó Lászlónénak, Frankóné Simon Katalinnak, akik kezükbe vették és koordinálták a feladatokat. Külön köszönet az óvodapedagógusoknak, dajka néniknek, akik elkészítették a valóságban már nem lévő játékokat. Ügyes kezek készítették gyermekkorunk apró falánkságait; köszönet érte. Köszönet illeti a Szülői Munkaközösség munkáját a játékok átszállításában nyújtott segítségéért, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak a kiszállítás sikeréhez.

A Vendégkönyvünk bejegyzései alapján pedig örültünk a sok elismerő szónak, tudva, hogy ezzel az eseménnyel egy kis örömöt és nosztalgiát loptunk az emberek szívébe.


A kiállításról készült fotókat ITT tekintheti meg.